Barion Pixel
Meddig lesz még őszinte a mosolya?

A foghiány pótlását nem érdemes halogatni!

Azonnali megoldást nyújtunk All-on-4 implantációs fogpótlással

Semmi nem olyan szembetűnő, mint az, ha foghiányunk van

Ez pedig egy olyan első benyomást kelt, amit senki nem szeretne magának. A magabiztos megjelenéshez elengedhetetlen, hogy tudjunk fesztelenül mosolyogni.

Most 70%-os kedvezménnyel foglalhat időpontot konzultációra, ahol minden felmerülő kérdésére választ kaphat.

Örömmel segítek Önnek is, hogy újra önfeledten élhesse mindennapjait!

Dr. Thury Vivien vagyok, a balatonkenesei és budapesti Globe Dental Fogászati és Szájsebészeti Magánrendelők tulajdonosa és praxisvezető fogszakorvosa.

A fogak elvesztésével együtt az állkapocs csontállománya is drasztikusan csökkenhet, ami miatt később már nem lesz lehetőség az implantációs fogpótlásra. Ezért érdemes minél előbb elkezdeni az eljárást, hogy maradandó, természetes érzést nyújtó fogai lehessenek.

Nálunk mindent egy helyen megtalál, amire szüksége lehet:

EGY NEODENT IMPLANTÁTUM MÁR 150.000Ft-ért!

Kezdő lépésben pedig már 1.259.000Ft-ért magabiztos mosollyal távozhat tőlünk.

Kétféle implantátummal dolgozunk, mindkettő a svájci Straumann cég terméke. Ezek a Neodent és a Straumann – ami a világ vezető márkái közé tartozik. A fogak készülhetnek magas minőségű műanyagból – ebben az esetben Phonares fogakat használunk – vagy titánnal erősített cirkóniumból. Az így elkészült fogak nem csak tartósak, de gyönyörű mosolyt is biztosítanak. Egy igényes fogsor évekkel fiatalíthatja meg a birtokosát.

Ön alkalmas All-on-4 megoldásra? Derítse ki egy pillanat alatt az alkalmassági tesztünkkel!

Kivehető protézis helyett rögzített, saját érzést nyújtó fogak!

A kivehető protézis egy meglehetősen körülményes megoldás. Kezdetben kényelmetlen lehet, különösen, amíg a száj hozzászokik. Ez irritációt és fájdalmat is okozhat. A legnagyobb probléma, hogy gyakran el is mozdulhat, ami nehezíti a rágást étkezés közben és a beszédet, és önbizalomhiányt okozhat. Rendszeresen ki kell venni a szájból a tisztításhoz, hogy elkerüljük a baktériumok felhalmozódását és a kellemetlen szagokat. Ez további időt és figyelmet igényel. Az ételmaradékok gyakran beszorulnak a protézis és az íny közé, ami diszkomfortot és esetleges fertőzéseket okozhat. A protézisekkel való rágás gyakran kevésbé hatékony, mint a természeteshez hasonló fogakkal, ami befolyásolhatja az étrendet és az emésztést.

Miért az All-on-4 eljárást válassza?

Az All-on-4 implantációs fogpótlás egy népszerű és innovatív megoldás, amely számos előnnyel jár azok számára is, akik teljes foghiányban szenvednek vagy a fogaik elvesztése előtt állnak.

Rendkívül stabilak, mivel a csontba vannak rögzítve. Ez lehetővé teszi, hogy a páciensek újra élvezhessék a természetes fogakhoz hasonló funkcionalitást. Az All-on-4 fogpótlások esztétikus megjelenést biztosítanak, ami visszaadja az önbizalmat és a ragyogó mosolyt.

Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a páciensek akár egy pár nap alatt új, rögzített fogpótlást kapjanak, így minimalizálva a foghiányos időszakot. Mivel csak négy vagy maximum hat implantátum szükséges az egész fogív pótlásához, az eljárás kevésbé invazív és gyorsabb lehet, mint a hagyományos, több implantátumot igénylő megoldások.

Az implantátumok segítenek megőrizni a csontot, mivel stimulálják a csontszövetet, megelőzve annak sorvadását, ami gyakran előfordul teljes foghiány esetén. Az All-on-4 fogpótlások kényelmesek és jól illeszkednek, elkerülve a kivehető protézisekkel járó problémákat, mint a mozgás vagy az irritáció. A stabil és esztétikailag kellemes fogpótlások visszaadják a páciensek életminőségét, lehetővé téve számukra, hogy újra élvezhessék a kedvenc ételeiket és önfeledten mosolyoghassanak.

Kedvezményes konzultációs ajánlatunk

Összesen:  48.900 Ft  helyett

most mindössze 14.670 Ft!

Pácienseink mondják

Világszínvonalú szájsebész gárda

A fogászatunkban dolgozó szakemberek kiemelkedő tudása és tapasztalata garancia a legmagasabb színvonalú ellátásra. Szájsebészeinkre nyugodt szívvel rábízhatja mosolyának teljes felújítását.

Rendelőink a svájci Straumann implantációs rendszer referencia fogászatai közé tartoznak, ami egy újabb bizonyítéka elkötelezettségünknek a minőség és a precizitás iránt. A Straumann rendszer nemcsak világszerte ismert és elismert, hanem az innováció és a megbízhatóság szimbóluma is. Lehetővé teszi számunkra, hogy kizárólag a legmagasabb szintű műtéti protokollokat és a legjobb minőségű anyagokat alkalmazzuk pácienseink ellátásában.

Mindezek mellett szájsebészeink folyamatosan képzik magukat és követik a legújabb tudományos és technológiai fejlesztéseket, hogy mindig a legkorszerűbb eljárásokat kínálhassuk Önnek. Tudásuk és szakértelmük révén biztos lehet benne, hogy a legjobb kezekben van.

Garanciánk

A fix pótlásra 3 év garanciát vállalunk. A Straumann implantátum és
felépítmények esetén a termékre élethosszig tartó garanciát
vállalunk, az orvos díjra ez nem vonatkozik. A garancia
érvényesítésére az éves kontrollon megjelenés és az orvos
utasításainak követése alap feltétel. A garancia részleteiről
előzetesen írásos tájékoztatót adunk minden kedves
páciensünknek.

All-on-4 alkalmassági teszt

Miért éppen a Globe Dentalt válasszam?

Megannyi elégedett All- on- 4-os magyar és külföldi páciensünk életminőségét javítottuk ezzel a kezeléssel.
Nagy tapasztalattal –  ma már rutin eljárásként alkalmazzuk.
A szervezést is professzionálisan végezzük.

A kezelés operációs szakaszát kérhetjük mélyaltatásban vagy éber szedációban, azaz aneszteziológus szakorvos igényelhető.

A svájci Straumann referencia a garancia a minőségre.

Fogászatainkon 5 szájsebész végzi már több éve ezt a beavatkozást.

Saját fogtechnikai laborunk a biztosíték arra, hogy nem csak jól működő, de gyönyörű fogakat is készítünk Önnek

Kedvezményes konzultációs ajánlatunk

Összesen:  48.900 Ft  helyett

most mindössze 14.670 Ft!

Konzultáció igénylés

All-on-4 konzultáció

Gyakran Ismételt Kérdések

Általában két kezelés sorozatból áll a kezelés. Már az első kezelés  alkalmával az esetek 90%-ában rögzített, a saját fogak érzését nyújtó ideiglenes fogsort készítünk, ami nem kivehető, hanem fix. Majd 3 hónap múlva, amikor az implantátumok már teljes mértékben rögzülnek a csontban és az íny is teljesen meggyógyul, készítjük el a fix végleges porcelán fogsort

.

A 6-os és a 4-es szám az implantátumok számát jelöli. All-on 6 típusú pótlásra általában akkor van szükség biztonságos megoldásként, ha valakinek nagyon erős a rágóizomzata és széles a fogíve. Ebben az esetben a rágóerő 6 implantátumon oszlik el, nem 4 -en.  Általában alsó fogsor esetén elegendő a 4 implantátum, a felső állcsont esetében jön inkább szóba a 6 implantátumra épített fix fogsor. De nem ritka, hogy működik az alul felül 4-4 implantátum.

A fogpróbák alkalmával nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy legyen ideje a fogakat ellenörizni, azon kérhet módosításokat is. De ami még nagyobb biztonségot ad ezen a téren, hogy Önnek van ideje tesztelni az új fogait, mert a gyógyulási idő 3 hónapja alatt az elkészített ideiglenes fogak alapján további módosítást kérhet, így garantálva a végleges porcelán fogak tökéletes esztétikáját.  Célunk az Ön 100%-os elégedettsége.

A gyógyulási idő alatt tehát a saját fogakhoz hasonló ideiglenes fogakat kapni, amivel meg tud jelenni, fokozatosan terhelve tud rágni. Az új fogakra éppen ezért vigyázni kell,  túl kemény ételek fogyasztását javasolt kerülni.

A végleges porcelán fogak készülhetnek teljes porcelánból vagy fémvázon lévő porcelánból. Mindkettő esetében a külső felszínen kizárólag szép fehér porcelán látható.

Az otthoni szájápolást részletesen bemutatjuk és megtanítjuk Önnek. Nagyon hasonló a saját fogak tisztításához. Fél évente várjuk kontrollra és szájhigiéniai kezelésre.

A fix pótlásra

3 év

garanciát vállalunk. A Straumann implantátum és felépítmények esetén a termékre élethosszig tartó garanciát vállalunk, az orvos díjra ez nem vonatkozik. A garancia érvényesítésére az éves kontrollon megjelenés és az orvos utasításainak követése alap feltétel.  A garancia részleteiről előzetesen írásos tájékoztatót adunk minden kedves páciensünknek. 

  • 3D CT vizsgálat, konzultáció, kezelési terv készítése
  • Megbízható, első osztályú Straumann implantátumokat és felépítményeket
  • Esztétikus FIX* ideiglenes fogakat a gyógyulási időszakra * amennyiben az implantáció során nem lesz meg a megfelelő az implantátumok azonnali ún. primer stabilitása, akkor ideiglenes pótlásként kivehető fogsort készítünk, ez az esetek kb. 10%-ában fordul elő.
  • Gyönyörű porcelán** fogakat készítünk, miután a gyógyulási időszak után rögzültek az implantátumok a csontban. ** többféle megoldás közül választhat, az orvos egyedileg javasol foganyag típusokat mindenkinek, az anyagi lehetőségekhez mérten
Teljes fogatlanság esetén beszélhetünk erről a technikáról, mellyel gyors és FIX megoldást tudunk biztosítani. Működhet abban az esetben is, ha éppen fogágybetegség vagy egyéb okból kifolyólag el kell távolítani az összes maradék saját fogat. Az állcsont ívének nagyságától függően 4 vagy maximum 6 implantátumot helyezünk be, melyeket megfelelő ún. primer stabilitás esetén azonnal terheljük egy műanyag ideiglenes fix, esztétikus híddal. Így kiküszöbölhető a kivehető fogsor használata. Az ideiglenes fogakat pár nap alatt elkészítjük.

A kezelés leginkább két szakaszból áll:

  1. Implantáció és ideiglenes fogsor készítés
  2. Végleges fogak elkészítése
  1. Időpont kérése első konzultációra, Budapesten vagy Balatonkenesén.
  2. Első konzultáció a fogorvossal: teljes körű fogászati vizsgálat történik, valamint készül egy 3 dimenziós CT felvétel, melyen a sebész megtervezi az implantátumok pozícióját. A konzultáció, vizsgálat, kezelési terv készítésének díja 9 900 Ft, a Ct 18 000 Ft ba kerül, melyet 100%-ban jóváírunk a kezelés végén kedvezményként
  3. Kezelési tervet és árajánlatot legkésőbb 2-3 nap alatt elkészíti a fogorvos és a sebész közösen a 3D CT alapján.
  4. Második alkalommal átadjuk vagy elküldjük e-mailen a komplett tervet, minden kérdésre választ adunk.
  5. Az első kezelésen az implantátumok beültetésre kerülnek az állcsontba. Szükség esetén csontpótlás és az ideiglenes fogak készítése.
  6. Varratszedés, majd 3 hónapos gyógyulási időszak következik
  7. A már teljesen gyógyult implantátumokról újabb lenyomatvétel, próbák.
  8. A gyönyörű, végleges porcelán fogsor átadása.
  9. Kontroll, szájhigiéniai kezelések fél évente javasoltak.

Személyreszabott előzetes kezelési tervet és árajánlatot készítünk még a kezelés megkezdése előtt. Nincsenek rejtett költségek, mindenről írásos tájékoztatást adunk. 

A csomaghoz számos vonzó kedvezményt is pluszban igénybe vehet!

– éber szedáció kedvezmény
– 3D Guide kedvezmény
– tiszta porcelán kedvezmény

Nem érdemes lemaradni, a kedvezmény korlátozott ideig érvényes!

  • 100%-ban fémmentes
  • Tökéletes esztétikai eredményt biztosít
  • A legjobb választás, ha implantátumra készítünk pótlást, mert szövetbarát, védi az implantátumot
  • Bio: nincs allergia
  • Egyedüli hátránya az ára: „luxus” kategória