Gyerekfogszabályozás
Gyerekfogszabályozás
Az időben megkezdett gyermekkori fogszabályzó kezeléssel sok probléma megelőzhető!
Itt is érvényesül tehát a nem lehet elég korán elkezdeni elv. Ezért érdemes már 5-6 éves korban elvinni gyermekünket egy fogszabályozási vizsgálatra. Mindkét rendelőnkben többéves tapasztalattal, a legmodernebb technikával és fogszabályozási módszerekkel várják a gyermekeket.
A fogszabályozás célja, hogy a helytelenül álló fogak, és a rendellenes helyzetű vagy aránytalan, esetleg nem megfelelő méretű állcsontok gyógyítása, szabályozása, rossz szokásokról való leszoktatásban történő segítségnyújtás, valamint a dentoalveolaris régió zavartalan fejlődésének biztosítása. A legtöbb esetben a páciensek esztétikai okok miatt keresik fel fogszabályzó orvosainkat, de orvosi szempontból komplex módon a funkciót is gyógyítani kell, valamint a fogazat hosszú távú egészségének, épségének, megfelelő működésének helyreállítása a célunk. A szabályos fogazatot sokkal könnyebben tudjuk tisztítani, így kisebb a fogszuvasodás lehetőségének kialakulása. A nem szabályos fogazat okozhat továbbá problémát a rágásban, beszédben és a hangképzésben, az állkapocsizületben idővel panaszok léphetnek fel.
Kétféle típusú fogszabályzó készüléket különböztetünk meg: a kivehetőt és rögzítettet. Fontos tudnia, hogy a fogszabályozás sikeressége nagyban múlik a gyermek és a szülők együttműködésén.
Amennyiben gyermekénél az alábbiakat tapasztalja, utalhatnak fogazati problémára is:
- a gyermek ajka gyakran vörös, gyulladt
- a gyermek ínye gyakran vérzik
- gyakran az ajkára vagy az ínyére harap
- az állkapocs meglehetősen nagyobb vagy kisebb
- beszédhiba
- szájlégzés
- a gyermek nem tud megfelelően rágni
Legkésőbb a maradó fogak megjelenésekor mindenképp érdemes a gyerekeket fogászati vizsgálatra vinni. A fogszabályozást érdemes 6-8 éves korban elkezdeni, amikor még tejfog és már maradó fog is van a szájban, nem kell megvárni, hogy az összestejfog kiessen.
Ennél a korosztálynál kivehető fogszabályzó készülékeket alkalmazunk, melyekkel sok esetbe sikeresen korrigálhatóak a harapási rendellenességek, mint például a nyitott harapás, a keresztharapás, a mélyharapás, valamint a fogak funkciója és esztétikája. Amennyiben további rögzített készülék viselésére lenne szükség, akkor pedig elősegíti annak a kezelésnek a hatékonyságát, lerövidíti a további kezelés hosszát.
Rögzített készüléket általában leghamarabb 12-13 éves korban adunk.
Hogy milyen fogazati problémával állunk szemben, melyik fogszabályzó eljárás a legmegfelelőbb azt egy előzetes, alapos vizsgálattal lehet megállapítani.
A fogszabályzás menete
- Első fogszabályozási konzultáció, vizsgálat: a gyermek tartásának, arcának vizsgálata, majd alapos szájvizsgálat, röntgenfelvétel, lenyomatok készítése, gipszmintákon történő mérések
- Diagnózis felállítása és a kezelési terv átadása
- Kezelés megkezdése: ami folyamatos együttműködést, kontrollálást, aktiválást jelent. Kivehető készülék esetén 6-8 hetente, rögzített készüléknél általában 4 hetente.
- Szükség esetén szájhigiéniai kezelések dental higiénikusainknál.
- Készülék eltávolítása, szükség esetén retainer átadása
- Utógondozás
A fogszabályzás indikációja lehet
- Gyermekkori rossz szokások: nyelés rendellenes formái /nyelvlökéses, ajakszorításos/ ujjszopás, ajakharapdálás, körömrágás, fogcsikorgatás
- A fogak torlódása
Egész fogívet vagy csak egyes fogakat érintő eltérések - Fogváltási zavarok
- Szerzett tényezők:
csecsemő táplálása,
fektetési szokások,
kisgyermek táplálkozása,
Szájlégzés
Kicsi, fejletlen állcsontok
Gyakran Ismételt Kérdések
- 8174 Balatonkenese, Fő u. 25.
- 1055 Budapest, V. kerület Szalay u. 2.
Vagy online (lent a feliratkozó formula kitöltésével), vagy pedig a 06 20 553 6622-es telefonszámon.
Hétfőtől péntekig 8.00-20.00 óráig.
A kezelések időtartalma átlagosan egy és két év között van. A rendelések minden hónapban egy meghatározott napon reggeltől estig zajlanak.
Az első alkalom egy fogszabályozó szakorvosi konzultáció, melynek díja 15 000 Ft és amelynek során vizsgálat, tanácsadás, röntgen (6500 Ft), lenyomat és kezelési terv készítése történik.
Amennyiben más egyéb kiegészítő kezelésre lenne szüksége, mint pl.: fogkő eltávolítás, parodontológiai ellátás, fogtömés, vagy szájsebészeti kezelés, ezeket szintén házon belül tudjuk biztosítani.
Az időben elkezdett kezelés nagyon sokat segít, így javasoljuk a kedves szülőknek, hogy gyermeküket már 6 éves kortól hozzák el egy vizsgálatra. Felnőtteknek nincsen felső korhatár, így bármikor megkezdhetik a kezelést.
A nagyon korai problémák kiszűrése érdekében akár 3-4 éves korban is megtörténhet az első konzultáció, de mindenképpen ajánlott 7 éves kor előtt megvizsgálni a gyermek fogazatát.
Nincsen. Minden korban lehet fogakat szabályozni. A fogak mozgatásának biológiai alapja minden korban ugyanaz. A fogak csontban való áthelyeződése – azaz a csont átépülése – minden élő szervezet sajátja. Nem ritka a fogszabályozó kezelés 50, vagy akár 60 éves korban sem. Vannak természetesen különbségek a kor változásával. A növekedési korban, vagy a fogváltás alatt a növekedés, vagy a fogváltás irányításával bizonyos eltérések könnyebben befolyásolhatóak. Később viszont már az állcsontok különbségének korrekciójánál nagyobb eséllyel jön szóba műtéti támogatás igénye, illetve gyakrabban van szükség valamelyik fog eltávolítására.
Sajnos általában nem. Azaz, a bölcsességfogak eltávolítása után nem fognak a fogak hátra rendeződni, semmi esély arra, hogy a fogtorlódási probléma magától rendeződjön.
Más kérdés, hogy bizonyos esetekben a bölcsességfogak eltávolítása után a fogszabályozó kezeléssel lehetséges az oldalfogakat hátramozdítani, amerre a bölcsességfogak voltak. Ilyen módon hely teremthető és elkerülhető a további foghúzás. Ezeket az eseteket a fogszabályozó szakorvosunk mérlegeli a kezelés tervezése során.
Sajnos bizonyos esetekben elkerülhetetlen, hogy a helyteremtéshez, illetve a megfelelő arcesztétika kialakításához egy-egy maradófogat fel kell áldoznunk. Ilyenkor általában az első kisőrlők kerülnek eltávolításra.
A kezelési terv jelentősége többek között abban áll, hogy a tennivalók felmérése után a szakmai tapasztalat alapján szakorvosunk felméri a várható kezelés időtartamát, amely elsősorban az elváltozás mértékétől függ. Átlagosan 1,5-2,5 évig tart. Ezalatt az idő alatt 2-8 hetente kell rendszeresen megjelenni a kezelőorvosnál aktiváláson. A fix készülék eltávolítása után még jó ideig éjszakánként kivehető készüléket (ún. retenciós készüléket) kell viselni, amíg az elmozgatott fogak a helyükön tökéletesen nem rögzülnek.
Kérjen időpontot konzultációra
Ne késlekedjen, tudja meg a kezelési lehetőségeket és az árainkat most! Regisztráljon és kollégáink ismertetik kedvezményes ajánlatainkat! Amennyiben azonnali kérdése van hívja a +36 20 553 66 22 telefonszámot!
Bízom benne, hogy Önt is hamarosan az elégedett pácienseink körében üdvözölhetem. Vegye fel velünk a kapcsolatot!