Dr. Thury Vivien, a Globe Dental alapítójának története
Mivel én fogom végigkísérni Önt azon az úton, amin bemutatom az általunk alkalmazott implantációs eljárást, és egy profi fogászat működését, azzal szeretném kezdeni, hogy kellőképpen bemutatkozom. Ígérem nem lesz unalmas.
Dr. Thury Vivien vagyok, a balatonkenesei és budapesti Globe Dental Fogászati és Szájsebészeti Magánrendelők tulajdonosa és praxisvezető fogszakorvosa. Amikor a páciensekkel beszélgetek, az első dolog, amit a legtöbben megkérdeznek tőlem: “Mi késztette arra, hogy fogorvos legyen?”.
Ez jogos kérdés a részükről, de bevallom, az én esetemben nagyon könnyű döntés volt: ez volt azon kevés területek egyike, amely ötvözte az egészségügyet és a kétkezi munka iránti szeretetemet. Tudja az a fajta gyermek voltam, aki mindig kézműveskedett, szeretett alkotni, létrehozni valamit, és kiemelkedett társai közül a rajztehetségével. Már azt is fiatalon tudtam, hogy szeretnék segíteni az embereken, jobbá akarom tenni az életüket. Így, a fogászat, mint választás számomra teljesen természetes volt. Azóta is a hivatásom és a szenvedélyem…
Elmesélem, hogy kezdődött…
Mint a legtöbb fogorvos, én is az általános fogászatban kezdtem a karrieremet egy nívós rendelőben… Már a pályafutásom korai szakaszában észrevettem, hogy óriási szükség van a kivehető fogsorral rendelkező páciensek számára egy magasabb szintű kezelési lehetőségre. Ez volt az a pont, amikor elkezdtem a RÖGZÍTETT implantációs fogsorok iránt érdeklődni.
Sok páciens küzdött laza vagy rosszul illeszkedő fogsorral, ami hihetetlenül kellemetlenül érintette őket, és még az önbecsülésüket is kegyetlenül befolyásolta. Gondoljon csak bele… A hiányzó fogak és a rosszul illeszkedő kivehető műfogsorok a teljes életminőségre NEGATÍVAN hatottak. A páciensekre a kezdetektől ezekre panaszkodtak:
- állandó félelem a kivehető műfogsor által okozott nehézségektől
- rossz komfortérzet
- nem tudtak kellemesen étkezni: nem érezték az ízeket, nem tudtak erősen rágni “öreges” megjelenés és tudat
- sokaknak hányingert is okozott
Elkezdtem tehát keresni-kutatni, mi okozza, hogy a páciensek kivehető fogsort hordanak és elárulom, meglepő eredményekre bukkantam! Következő cikkemben ezekről mesélek.
Engedje meg, hogy személyesen is segíthessünk Önnek, jelentkezzen konzultációra még ma!